Uszoda

Amióta az eszemet tudom, járok úszni. Kisebb koromban is már hajnali edzésekre cipelt el anyukám, nekem teljesen természetes volt az, hogy reggel hatkor már löktek bele a medencébe a barátaim. 
Mindig klór szaga volt a hajamnak, sietősebb reggeleken zuhanyzás híján a bőrömnek is. Emlékszem, ahogy az első órákon a kézfejemet szagolgatva szipákoltam be a klóros víz bőrömön maradt megnyugtató esszenciáját az orromba. 

Így 20 év után is boldogan gondolok vissza ezekre az időszakokra, pedig sem szabad hajnalom, vagy délutánom nem volt az edzések miatt, hétvégéinket pedig mindig más városban töltöttük versenyzéssel.  
Még mindig úszom, hobbivá alakult az egykor megszállottan űzött sport és minden város uszodáját kipróbálom, ahol csak járok. De van ez az egy, ami mást jelent mint pusztán egy úszásra alkalmas hely, itt az öltözős nénik még mindig tudják a nevem és megölelnek ennyi év után is, hiszen ők neveltek tisztaságra és hallgatták, ahogy edzés után a zuhanyzóban éneklünk. Itt nőttem fel én.  

A kaposvári ötvenes

Szavakkal leírhatatlan érzés ez a hazamenetel. Bár teljesen megváltozott az uszoda, modernizálták az egykori gumifolyosókat, már nem bilétára kapjuk a buggyos vállfát és a régi dolgozók is el- eltűntek, a lelke ott maradt bennünk. Mi még emlékszünk a hatalmas bőrfotelokra, amiben egyszerre hárman is elfértünk a szüleinkre várva, az ódon kőlépcsőre amin felszöktünk a termál medencébe, a helyenként hiányos mozaikcsempére és a barnára lakkozott kényelmetlen fapadokra. Az egyesületi bunkit felváltotta egy rendes szoba méretű iroda, ahová még internet és asztali gép is került, az uszonyaink pedig egy külön tárolót is kaptak, pedig korábban sorban álltunk a kicsi bunki előtt egymásra várva. 

Nem csak külsőre változott meg a mi uszodánk, mások már a most sportolni vágyó fiatalok is, akiknek már természetes, hogy minden gombnyomásra történik. Hiányzik belőlük a tisztelet és az alázat, amit nekünk kötelező volt megadni idősebb csapattársainknak, különben kisuszonyt ragadva torolták meg udvariatlanságunkat testünk érzékeny területein. 
Jól példázza ezt az a tegnap általam elcsípett párbeszéd, ami egy 10 éves forma kisfiú és a néha még külön órákat tartó egyébként világbajnok úszónőnk között zajlott:
– ‘Ha ügyesen úszol, úgy ahogy kérem, akkor kaphatsz a hűtőben maradt tortából!’
– ‘Baszd meg a tortád.’

Ebből természetesen sem rendes úszás, sem tortaevés nem lett és még az eső is elkezdett cseperegni.