Őrült izgalmas lesz a mai nap, valamiért mégsem vagyok őrülten izgatott. Pedig ma összeházasodik két ember, akik ismeretségüket nekem köszönhetik 50%-ban, a vőlegényt ugyanis én irányítottam el a menyasszonyhoz, onnan pedig nagykönyvi leírás szerint jött az együtt járás, összeköltözés és most az esküvő.
Ahogy a nagykönyvben meg van írva.
Rémesen idegesít egyébként ez, hiszen a nagykönyv, mint olyan, marhára nem létezik. Mindenki szépen saját magának találja ki, hogy mi alapján szeretné élni az életét, van aki csak azért is követi a konvenciókat és van, aki csak azért sem. Szingliként elmenni egy esküvőre pedig még mindig kellemetlen, illetve van egy vajdasági barátnőm, náluk egyenesen tilos, valakit bizony össze kell kukázni, hogy reprezentálhasd magad a legjobb barátnőd esküvőjén is.
Pedig a szingliség egy normálállapot, mindenki tapasztalhatja szobahőmérsékleten, standard légköri nyomáson, nem kell belőle rögtön problémát csinálni.
Amiből problémát kellene csinálnom az az, hogy még mindig csutakzsíros hajjal ücsörgök az íróasztalnál nézegetve a bögrémet, ami csak nem tölti újra magát kávéval, akármennyire is szuggerálom, pedig most már bizony készülődni kellene.
Még mindig nem vagyok őrülten izgatott, pedig esküszöm nem fáj nekem a mások boldogsága egy cseppet sem, én is tudok boldog lenni, sőt, nekem még férfi sem kell hozzá. De ezt aztán mondogathatom a boldog párkapcsolatban, jegyességben vagy házasságban élő barátnőimnek, egyedül azok értik meg és hiszik el, akik mernek szinglik lenni és szingliként megismerni önmagukat.
Azt hiszem talán azért nem vagyok őrülten izgatott, mert egy új társaságba kerüléskor, mint ami most ezen az esküvőn is meg fog történni, mindig felmerül a ‘mivel foglalkozol?’ kérdés. Egyenesen fázom tőle, hiszen tulajdonképpen magammal, én magammal foglalkozom most, mert elvesztettem egy időre és nagyon szeretném megtalálni újra, eddig a laborban kerestem és a nagyon unalmas előadásokon az egyetemen, de ott nincsen. A felét megtaláltam a menhelyen, de a másik felét hozzá kellene rakni még, illetve nagyon foglalkoztat az is, hogy örökbe fogadjam e a nálam ideiglenes státuszban lévő kiscicát vagy sem? Az ő története egy külön bejegyzést érdemel majd, különleges kiscicáról van szó.
Mit tesz az ember, ha a foglalkozásába burkolózva nem tudja két szóban definiálni önmagát egy udvariasan érdeklődő idegennek?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: